Adomány

A múlt évhez hasonlóan az idei iskolai “egészségnapot” követően is elhatároztuk, hogy gyűjtést rendezünk a Peter Cerny Koraszülöttek Gyógyításáért Alapítvány munkájának támogatására. Az iskola felsős diákjai HANGSÚLYOZOTTAN saját zsebpénzükből, (a szüleiktől uzsonnára kapott összegekből) anonim módon kisebb felajánlásokat tettek. A gyűjtődobozunkban összegyűlt pénzt összeszámoltuk és az összeget átutaltuk az Alapítvány bankszámlaszámlájára.

Lendvai Barnabás úr, az Alapítvány menedzser-igazgatója a megmentett koraszülöttek és családjaik nevében meleghangú levélben megköszönte, hogy ebben az évben is megtisztelő módon gyűjtést rendeztünk Alapítványunk részére. Mint írta: “A gyermekek lelkesedése, és a tanárok szíves támogatása rendkívül kedves a számunkra, erről a következő értekezleten most is szót ejtünk.”

Az adománygyűjtést koordináló tanárként a magam részéről nagyon büszke vagyok rátok és én is köszönöm szépen a felajánlásokat.

Lázár Zoltán