Angolszász őszi ünnepek délutánja a Czimrában

angolszaszNovember 19-én tartottuk meg hagyományos őszi angol délutánunkat az iskolában. Az alkalomra már a megelőző napokban készültünk. Az órákon sok érdekesség hangzott el a három aktuális ünnepről: Halloween, Guy Fawkes Night és a Hálaadásról. Néhány versenyre is otthon kellett készülni; plakátot készíteni az ünnepekről, töklámpást faragni, ínycsiklandó süteményeket sütni, vagy a jelmezt elkészíteni. A sok és érdekes programot kínáló délutánt jelmezversennyel kezdtük, ahol megbizonyosodhattunk róla, hogy a Czimrás tanulók nagyon kreatívak. A játékra vágyók almaevő versenyen próbálhatták ki az ügyességük, a türelmesebbek kézműves foglalkozáson készíthettek Halloween díszeket. A fejtörőket kedvelők három foglalkozást is kipróbálhattak; egyik az órán hallott történelmi háttéren alapuló kvíz volt, a másik angol nyelvű fejtörőket kínált, és a harmadikon activity volt angol szavakkal. A bátrabbak a bátorságszobában szállhattak szembe a kihívásokkal. Aki megéhezett és megszomjazott a teaházban lelhetett menedékre. Köszönjük az angol munkaközösség tanárainak , és Móni néninek ezt a szép délutánt, és kiemelt köszönetet szeretnénk mondani a nyolcadikos és hetedikes tanulóinknak, akik aktív segítői, lebonyolítói voltak a programoknak. »

Plakátverseny
1, Martz Iván 6.a
2, Stikrád Flóra 6.a
3, Kávai Zsaklin, Galambos Vivien, Nádor Adrienn, Kávai Dominik 5.b
Jelmez verseny
1, Nagy Evelin 5.a
2, Nánási Vanda 6.a
3, Ágoston Anna 6.a
Kvíz 5. 6. évfolyam
1, Kávai Zsaklin, Galambos Vivien, Nádor Adrienn, Kávai Dominik 5.b és Farkas Róbert , Hódosi Antal 6.a
2, Kaposi Ádám6.a
3, Nánási Vanda és Stikrád Flóra 6.a
Kvíz 7. 8. évfolyam
1, Lesti Laura, Balogh Kitti, Hódosi Fruzsina, Kovács Zsófi 8.b
2, Németh Tamás, Fekete Bálint 8.a
3, Kiss Balázs, Koltay Martin, Semsey Szabolcs 7.b
Sütemény verseny
1, Fekete Emese és Bálint, Poór Petra 8.a
2, Máté Szonja 6.b
3, Dudás-Szabó Virág 8.a
Töklámpás verseny
1, Fazekas Dávid 5.c
2, Ágoston Anna Rita 6.a
3, Lepsics Adrienn 5.c