Játékos vetélkedő a népmese napján

Benedek Elek születésnapja alkalmából tizenhárom bátor csapat mérte össze erejét, illetve tudását a népmesék témájában.
A végeredmény pedig nem várt meglepetést okozott: ez az egyetlen verseny, ahol általában a kisebbek, vagyis leginkább az ötödikesek, esetleg a hatodikosok kerülnek dobogóra. Az aranyérem és a bronzérem kiérdemlői ezúttal olyan nyolcadikos diákok lettek, akik négy éven keresztül minden évben próbára tették tudásukat és csiszolták népmesékben való jártasságukat: lám, megérte, minden jó, ha a vége jó!

Akiknek győztesként gratulálunk:
1. hely: a “Három muskétás lány” : Marozsán Veronika, Schmidtgunst Fanni és Szabó Jázmin (8.d),
2. hely: a “Vár őrzői”: Forintos Atina, Rozgonyi Fanni, Szabó Laura (6.a),
3. hely: „Az ördög három lánya” : Béres Réka, Rozgonyi Virág, Zsomboki Viktória (8.b).

Képek