Gála 2025

2025. június 11-én és 12-én ismét megrendezésre került a Czimra Gyula Általános Iskola Évzáró Gálaműsora. Az ünnepi műsorban iskolánk nyolc művészeti osztályos tanulói mutatták be tehetségüket, összetartásukat, illetve egyéni tehetségek is megmutathatták zenei, prózai hozzáértésüket, mellyel emelték a műsor színvonalát.
A meghívót tervezte: Ese Kata
Alsós énektanárnő: Zsizsik Jutka
Felsős énektanárnő: Tóth Krisztina
Konferált: Tóth Krisztina tanárnő és Nerpel Enikő 8. d osztályos tanuló.
Hálás köszönet minden osztályfőnöknek, kollégának, akik együttműködésükkel segítették, támogatták a gyerekeket és az előadás sikerét.
Nagy köszönet a kedves szülőknek, hogy évről-évre megnézik a Gálaműsort és figyelemmel kísérik a gyerekeik fejlődését.
Köszönet a Vigyázó Sándor Művelődési Ház dolgozóinak, akik minden évben biztosítják számunkra a telt házas nézőközönséget és a háttér feltételeket.
A táncokat betanította, koreográfiákat készítette a műsort megálmodta és összeállította: Varga Viktória