Diák nap

Április 1-je idén a húsvéti nyuszi fennhatósága alá tartozott, így a hagyományos, bolondozásokról híres diáknapot március 28-án tartottuk. Ezen a napon a feje tetejére áll az iskola, azaz a végzős osztályok átveszik az irányítást, fordított nap keretében ők gondoskodnak a kisebbek szórakoztatásáról. Tanulásról természetesen szó sem eshet!

A jeles eseményt már hetekkel megelőzte a nyolcadikosok készülődése: programokat gyártottak, ami nemcsak az ötletek gyűjtéséből, hanem a kivitelezés pontos megtervezéséből is állt. Ezt követően fergeteges kampányolásba kezdtek, melynek célja a diákigazgató személyének kiválasztása. Szavazati joggal nemcsak a diákok, de tanáraik is élhettek. Így aztán 2018-ban Assani Áron, 8.b osztályos tanulót érte a felelősségteljes feladat, hogy a diáknapon az iskola közössége előtt letegye ünnepélyes esküjét, majd Bondor Mária igazgató asszonytól átvegye az iskola kulcsát.

A diákok ezután számos helyszín és program közül választhattak, ahol a nyolcadikosok irányításával játszhattak, sportolhattak, barkácsolhattak, vetélkedhettek és még sok más lehetőség közül választhattak. Ezen a napon néha még egy kis lustálkodásra is lehetőség nyílt, például a teaházban.

Bár a fordított nap végén a hatalom visszaszolgáltatása már elmaradt, a programok után lelkes takarítással és rendrakással igazolták a nyolcadikosok, hogy az iskola rendje helyre állt.

Képek