Névadónk

Czimra Gyula festőművész 1901. január 3-án született Budapesten. A Ganz gyárban a lakatos mesterséget sajátította el, majd ugyanott műszaki rajzolóként dolgozott. Szabadidejében az Iparművészeti Iskola munkások részére fenntartott esti rajztanfolyamát látogatta. 1923-tól Párizsban élt. 1924-ben kiváló rajztanulmányai alapján felvették az Ecole Nationale Superieure des Beaux-Arts-ra, Lucien Simon műtermébe. 1926-ban a párizsi Zodiaque Galéria megrendezte első önálló kiállítását. Ötévi franciaországi tanulmányútját nagybányai és szentendrei tartózkodás követte. 1934-ben feleségével együtt Rákoshegyen telepedett le, és itt élt 32 éven át – haláláig. Itt alkotta meg jelentős esztétikai értékű festői életművét. Fővárosi kiállításokon nem szerepelt. Életének egyetlen itthoni kiállítását 1964-ben Rákosligeten rendezte meg az ottani művészetbarát kör. Ekkor már tagja volt a Művészeti Alapnak. 1966-ban halt meg. Hamvai az Új Köztemetőben nyugszanak.

Műveit halála után, 1976-ben a Fényes Adolf teremben rendezett kiállításon láthatta először a főváros közönsége. Ez a kiállítás jelentette Czimra Gyula „felfedezését”.

1973 tavaszán a Magyar Nemzeti Galéria dísztermében rendezték meg Czimra Gyula műveinek kiállítását, és ez alkalommal mutatták be a művész népművészeti gyűjteményének egy részét is. A kiállítás sikere hatására a nemzeti Galéria vezetősége a művész özvegyétől megvásárolta a művész életművének szinte minden jelentős darabját. Több darabot őriz a hódmezővásárhelyi Tornyai Múzeum, a Rákospalotai Múzeum és a Kiscelli Múzeum.

Czimra Gyula munkásságáról több neves műtörténészünk, kritikusunk írt méltató cikkeket. Neve szerepel az 1973-as Művészeti kislexikonban. A Corvina Kiadó 1974-ben kiadta Haulisch Lenke művészettörténész Czimra Gyula című gazdagon illusztrált monográfiáját. Életműve a XX. század magyar képzőművészetében egyéni hangot, magas etikai és művészi színvonalat képvisel.

Özvegye 1975-ben alapítványt hozott létre a rákoshegyi iskolába járó, rajzban tehetséges gyerekek támogatására. A szigorú követelményrendszer szerint kiadott „Czimra díj”-ból eddig több mint 130 tanulónk részesült.

Ajándékozás révén Czimra Gyula népművészeti gyűjteményének egy része is iskolánk tulajdonába került. 2012-ben iskolánk első emeletén „Czimra folyosó” nyílt, ahol állandó kiállítással tisztelgünk iskolánk névadója előtt. A tárlaton látható a festő tizennégy festményének egyedi reprodukciója, eredeti festő palettája és népművészeti gyűjteményének egy része is.

czimra1 czimra2