Category Archives: Egyéb
Adventi Hangverseny
“Karácsony készül, emberek!
Szépek és tiszták,legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek újra gyermekek,
hogy emberek lehessetek!” – Wass Albert
A Czimra Gyula Általános Iskola hagyományos adventi koncertje 2024. december 10-én 17 órakor került megrendezésre a Lisieux-i Szent Teréz templomban.
Tóth Krisztina énektanárnő nemcsak a művészeti, hanem a többi osztály tanulóit is bevonta a meghitt várakozásba.
Versmondók: Hosszú Viktória 5.b, Kuruzs Kincső 7.b
Szólisták: Dömötöri Andrea 5.b, Szászik Teodor 8.a, Imre Boróka 8.d, Lin Yuzhe 7.a, Tánczos Bejke 6.b, Aros Noémi vendég, Bicsák Ágnes 7.b
A Zene benned van
Tóth Krisztina énekszakos tanárnő szervezésében 2024. december 2-án, Bikics Tibor zenész, zeneszerző tartott élmény alapú zenés foglalkozást. Ezzel a programmal Olaszországban az első első díj mellé egy magasrangú állami kitüntetést is kapott. Itthon miniszteri kitüntetésben is részesült. Ebből a programból rögzített iskolánk egyik osztályában részletet.
A képen látható Vizi-Makkay Ákos 6.a osztályos tanulónk.
Advent Rákosmentén
Az Advent Rákosmentén rendezvényen, 2024. december 1- én, advent első vasárnapján 15:00 órakor léptek fel, iskolánk felsős négy művészeti osztálya.
Közös előadásuk a Bűvös délután címet kapta, mellyel a fináléban az összetartozást jelenítették meg a színpadon.
Összeállította és betanította:
Varga Viktória tánctanár és koreográfus
Iskolában az Erdő Program
Az Iskolában az Erdő Program keretében a Minősített Erdészeti Erdei Iskolák erdőpedagógusa, Vígh Andrea, erdőmérnök, 2024. november 29-én látogatott el iskolánk négy, alsós osztályába. Az erdők és fenntarthatóság témakörében tartott foglalkozást, a környezeti nevelést játékos ismeretszerzéssel segítve. Az erdők megőrzésére hívta fel a figyelmet a fenntarthatóság és a klímaváltozás szempontjából. Célja az erdő iránti érzelmi kötődés kialakítása, a környezettudatosság és a környezetért megvalósuló viselkedés formálásának segítése volt. Az ökológiai ismeretek mellett az erdőgazdálkodási és vadgazdálkodási ismeretek közvetítését is fontos feladatának érezte. Reméljük, hamarosan, több osztályt is bevonhatunk ebbe a pályázati lehetőségbe!
Bognár Judit
szervező pedagógus
„Mondd ki szépen!” fővárosi szépolvasási versenyen
A Montágh Imre emlékére rendezett „ Mondd ki szépen!” fővárosi szépolvasási versenyen (2024. november 21.) a 4. évfolyamon Nagy Benedek 4. a osztályos tanuló képviselte a XVII. kerületi iskolákat, azon belül is a Czimra Gyula Általános Iskolát. A zsűri tagjai, Náray Erika és Peller Károly színművészek értékelése alapján nagyon erős mezőny érkezett a döntőre.
Náray Erika a következő gondolatot osztotta meg Benedekkel:
„A legjobb 5 versenyző közé bekerültél, ahonnan a legjobb 3 került ki helyezettként, nehéz volt kiválasztani a nyertes gyerekeket. Nagyon tehetségesnek tartalak, rettentően ügyes voltál, csak így tovább!”
Peller Károly színművész minden versenyzőnek két jegyet ajándékoz egy előadásra, melyet Benedeknek is eljuttat.
Köszönjük szépen Mester Mónika felkészítő munkáját!
Szívből gratulálunk, örülünk, hogy ilyen tehetséges tanuló képviselte iskolánkat egy ilyen nívós versenyen!
A szervezők
Merülj velünk! – kalandozás Karáth Emil tengerbiológussal
2024.11.20-án és 22-én csodálatos utazáson vett részt tíz alsós osztály. Ez a program a tengerek varázslatos világáról szólt: különleges vízi élőlényekkel ismerkedtek meg, megcsodálták a korallszigeteket és a közelükben élő halakat. Rengeteg érdekes információval lettek gazdagabbak a gyerekek. Kézbe vehettek kagylókat, korallokat, tengeri lényeket. Elkészíthették a saját korallzátonyukat is. Miután az általuk készített tengervizet is megkóstolhatták, megkoronázva az eseményt, VR szemüveggel a habokba vetették magukat.
Szervező: Fábiánné Barcza Adrienn
“Mondd ki szépen!” Kerületi szépen olvasó verseny
2024. november 14-én a Czimra hét keretein belül iskolánkban sikeresen lezajlott Montágh Imre emlékére rendezett “Mondd ki szépen!” Kerületi szépen olvasó verseny, melynek eredménye:
I. Nagy Benedek Czimra Gyula Általános Iskola
Felkészítő pedagógus: Mester Mónika
II. Fenyvesy Zóra Zrínyi Miklós Általános Iskola
Felkészítő pedagógus: Kristóf- Mihály Krisztina
III. Rimóczi Borbála Diadal Úti Általános Iskola
Felkészítő pedagógus: Farkasné Nemoda Zsuzsanna
Szívből gratulálunk a résztvevőknek, különösen iskolánk diákjának Nagy Benedeknek, aki megnyerte az idei versenyt és képviseli iskolánkat a fővárosi „ Mondd ki szépen!” fővárosi szépolvasási versenyen. Sok sikert kívánunk neki!
Szervezők: Kisné Zsovák Zsuzsa, Kaizler Ágnes
Halloween a Czimrában
2024.október 25-én hagyományainkhoz híven Halloween -napot tartottunk iskolánkban.
A projektnap a nagy népszerűségnek örvendő jelmezbemutatóval indult, ahol a zsűri oklevéllel értékelte a szellemesebbnél szellemesebb jelmezeket.
Ezt követően 16 program várta a felsőtagozat diákságát, melyeket a 8.évfolyam tanulói hosszú hetek gondos előkészítő munkával állítottak össze, és sikeresen le is bonyolítottak.
De nézzük csak mi minden várt a diákságra! Volt itt két Bátorságszoba és Szabadulószoba, Kvíz-feladat csakúgy, mint Jóslás, Almaevő verseny, Kincsvadászat, Játékszoba és Kreatívszoba. Sorversenyt és Rendhagyó focit választhattak az örökmozgók. Az Arcfestés pedig kortól és nemtől függetlenül minden résztvevőt nagyon vonzott. A teaház és sütiverseny büfé terem is rendkívül látogatott volt. Idén több újdonság mellett az alsó tagozatot is bevontuk a programba, külön játékszobát készítettünk a kicsiknek, akik miután körbejárták a nagyok programjait, 1-1 tanórán tudtak klasszikus Halloween játékokat játszani a 7.b és 8.b tanulói szervezésében. A résztvevő osztályok 3.a, 4.b, 4.c 3.b és a 4.a osztályok voltak. A Halloween plakátversenyre és tökfaragó versenyre nagyon kreatív pályamunkák érkeztek, melyek közül a kiemelkedők oklevéllel lettek jutalmazva.
A Plakát verseny nyertesei:
HELYEZÉSEK
I. Nagy Fanni, Nemes Natasa 5.b
II. Gurzó Izabella, Greilich Tamara 6.a
III. Sütő Anna, Pupek Fédra, Zombori Bianka 5.b
III. Dömötöri Andrea 5.b.
A Jelmez verseny nyertesei:
1. helyezett: Pajor Nóra 7.b
2. helyezett: Balázs Máté 6.c
3. helyezett: Babai Orsolya 6.b
Sütemény verseny nyertesei:
1. helyezett: Vajda György 5.c
2. helyezett: Papp Dóra és Zsófia 6.c
3. helyezett: Józsa Erik 5.c
A sok munka és szervezkedés meghozta gyümölcsét, sikerült ismét egy fantasztikus napot együtt tölteni a diákoknak kötetlenül barátaik társaságában. Fontosak ezek a közösségépítő lehetőségek, így válik diákbaráttá iskolánk.
Köszönet a kiemelkedően sok szervezőmunkáért a 8.A, B, C és D osztályok diákságának, valamint a 7.b osztálynak, akik a kicsik programjaiért voltak felelősek.
Aki kíváncsi a program hangulatára, kérem pillantson rá az eseményen készült képekre. Többet mondanak minden szónál.
Bolyai anyanyelvi csapatverseny
A Bolyai anyanyelvi csapatversenyen, mely november 8-án került megrendezésre a 3-4. évfolyamon a negyedik évfolyam 134 csapatából
14. helyezést ér el a 4.a –>Nyelvtantudósok csapata:
Szabó Léna
Katona Liza
Sasvári Szonja
Deák Dávid
34. helyezést ér el a 4.a –> Betűmágusok csapata:
Cser Kata
Orbán Sára
Pallai Noémi
Törös Fanni
47. helyezést ér el a 4.b Hodos Kata osztályából –> az Ügyes négyes csapata:
Hovanyecz Emma
Eigner Rozi Hanga
Pék Laura
Pákozdi Sára
49. helyezést ér el a 4.a –> NYELV TC csapata:
Dene Nimród
Horváth Ádám
Túrós Máté
Vohanka Benett
87. helyezést ér el a 4.a –> Nyelvtan királyok csapata:
Kémeri Alexa
Kémeri Erik
Katona Barnabás
Deszatta Ádám
A harmadik évfolyam több, mint 100 csapatából
46. helyezést értek el Lengyel Judit osztályából az Aranycsapat résztvevői:
Dékány Izabella
Kochnyák Alíz
Paksi Marcell
Barsi Levente
Szívből gratulálunk a gyerekeknek és a felkészítő kollégáknak!
Szervező: Mester Mónika
Spar futás
2024. október 12-én iskolánk alsó tagozatának 71 résztvevője saját küldetésének érezte és reszt vett a 39. SPAR futóversenyen. Gyerekek, szülők és pedagógusok egyaránt vállalták a kihívást és teljesítették az iskolai távot, ami 2,3 km volt.
Sikerrel zártuk a programot, hisz Lengyel Judit osztályából (3. A) egy lány csapat (Berényi Dorottya, Dékány Izabella, Dósa Borbála Lilla) és egy fiú csapat (Fűtő Zalán, Paksi Marcell, Zima Csaba) az iskolai váltó megmérettetésen is indult. Mindkét csapat felállhatott a dobogóra, a lányok második helyezést értek el, a fiúk pedig elsők lettek.
Mester Mónika és Nikolov Mariann osztálya majdnem teljes létszámmal vett részt a sporteseményen.
Gratulálunk minden indulónak!
Köszönjük Kiss-Mándrik Katalin szervezését!
Czimra Hét
Kedves Szülők!
Sok szeretettel meghívjuk Önöket hagyományos Czimra hetünkre, melynek programját az alábbi „órarendben” olvashatják. A programokon való részvétel néhány esetben regisztrációhoz kötött, amelynek linkjeit szintén a honlapon találják meg. Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt a meghirdetett eseményeken.
Teljes órarend: Czimra Hét Órarend
Regisztráció: https://forms.gle/ACTUU1QuxNXNpGPB7
Iskolai szépen olvasó verseny eredménye (2024/2025-ös tanév)
2024. október 17-én iskolánkban megrendezésre került az Iskolai szépen olvasó verseny, melyen a 3-4. évfolyam tanulói vettek részt.
A verseny célja:
– az olvasás iránti érdeklődés felkeltése;
– az olvasás, mint élmény átéreztetése;
– a tehetségek felkutatása;
– hagyományteremtés.
A verseny témája:
- Szépirodalmi szöveg
- Ismerettartalmú szöveg magyarázó és leíró részekkel
Helyezettek
3. évfolyam:
1. Dékány Izabella 3.a osztály
Felkészítő pedagógus: Lengyel Judit
2. Végvári Izabella Nikolett 3.b osztály
Felkészítő pedagógus: Gyimesi Anett
3. Kovács Noémi 3.c osztály
Felkészítő pedagógus: Szabóné Balázs Zsuzsanna
Különdíj: Kocsis Norina 3. b osztály
Felkészítő pedagógus: Gyimesi Anett
4. évfolyam:
1. Nagy Benedek 4.a osztály
Felkészítő pedagógus: Mester Mónika
2. Szabó Léna 4.a osztály
Felkészítő pedagógus: Mester Mónika
3. Hovanyecz Emma 4. b osztály
Felkészítő pedagógus: Hodos Katalin
A Kerületi szépen olvasó versenyen Nagy Benedek 4. a osztályos tanuló fogja képviselni iskolánkat. Sok sikert kívánunk neki!
Köszönjük szépen a felkészítő és a zsüriző kollégák munkáját! Nagyon ügyesek voltak a gyerekek, gratulálunk a szép eredményhez!
Szervezők: Mester Mónika (3. évfolyam)
Palotainé Reményi Éva (4. évfolyam)