Lapbook kihívás
2024. március 22-én a Víz világnapja alkalmából rendeztük meg a körzeti iskoláknak Lapbook-készítő versenyünket 2-4. osztályos tanulók számára. Célunk volt felhívni a figyelmet a Lapbook, mint egyfajta tanulási módszerként való alkalmazására és hasznosságára, másrészt a víz, mint egyik lételemünk fontosságára, védelmére való odafigyelésre. Minden évfolyamon 2 téma közül lehetett választani. 2. osztályban: Mire használjuk a vizet? Vizeink védelme. 3. osztályban: A víz körforgása. Halmazállapotok. 4. osztályban: Folyóink. A vizek élővilága voltak a témák. Nagyon színes, ötletes, jól felépített pályázatokkal találkoztunk. Külön öröm volt számunkra, hogy ilyen sokan érdeklődtetek a téma iránt és ennyi csoda született. Ezért azt gondoltuk, hogy ezekből a csodás alkotásokból egy kiállítást szervezünk, amire 2024. április 09-én került sor a Czimra Gyula Általános Iskola könyvtárában. Ennek keretein belül történt meg a díjak átadása is.
Az eredmények a következőképpen alakultak:
2. osztály:
I. hely: Pécsi Boglárka – Czimra Gyula Általános Iskola
Kántor Csaba – Czimra Gyula Általános Iskola
II. hely: Bartos Ármin – Budapest XVII. Kerületi Kossuth Lajos Általános Iskola
III. hely: Nagy Nóra, Pimenta-Deák Ariana, Csontos Rebeka – Diadal Úti Általános Iskola
3. osztály:
I. hely: Bencsik András – Budapest XVII. Kerületi Kossuth Lajos Általános Iskola
Sánta Ádám Krisztián – Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium
II. hely: Balázsi Zoé – Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium
III. hely: Békéssy Ruszó Zsófia – Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium
4. osztály:
I. hely: Dudás Vince Atanáz – Budapest XVII. Kerületi Kossuth Lajos Általános Iskola
II. hely: Gyenizse Lilla – Czimra Gyula Általános Iskola
III. hely: Varga Szófia – Czimra Gyula Általános Iskola
Minden résztvevő diáknak és felkészítőjüknek gratulálunk!